Ragadozó hozamokról – régi számok tükrében

Horváth Zoltán1, ifj. Horváth Zoltán2, Hancz Csaba2

1H&H Carpio Halászati Kft., Szentlőrinc
2Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar

Kivonat

Napjainkban a magyar halas szakma egyértelműen az évtizedek óta szinte változatlan félintenzív tógazdasági technológia megújítását keresi. Sok egyéb lehetőség mellett a többnyire mindig jó áron eladható ragadozó fajok polikultúrán belüli arányának növelése kínálkozik ígéretes lehetőségnek. Az új lehetőségek keresésének megalapozást kívántuk szolgálni jelen munkánkkal, amelyben a hagyományos, ún. járulékos ragadozóhal termelés adatait elemeztük. Az eredeti adatállomány négy dél-dunántúli gazdaság 166 tavának közel 50 éves idősoraiból 28500 adatot tartalmazott, amit első lépésként szigorú, statisztikai és halas szakmai szempontok szerinti szűrésnek vettetünk alá.

Célunk a ragadózó (harcsa, csuka, süllő) hozamokra, a kihelyezett állomány növekedésére és megmaradására ható tényezők vizsgálata, a rögzített elsődleges és az ezekből szármatatott változók összefüggéseinek vizsgálata volt. A ragadozó és táplálékhal egyedszámának és átlagsúlyának arányát valamint a kihelyezett békés halak állománynak megmaradási százalékát kiemelt figyelemmel kísértük. A feltehető egyszerű szakmai kérdésekre a lineáris regresszióanalízis módszerével igyekeztünk válaszokat találni.

Az adatok szűrésével kapcsolatos tapasztalataink szerint a tógazdasági adatszolgáltatás oly mértékben pontatlan (volt), hogy már csak a nyilvánvalóan lehetetlen adatok kizárása is közel 50 %-os adatvesztést okozott. Ennek ellenére az eredeti hatalmas adatbázis lehetővé tette bizonyos következtetések levonását.

Logikus hipotézisnek látszott, hogy a tavi ragadozó hozamok elsősorban attól függnek, hogy a kitelepített ragadozó lehalászásig elegendő táplálékhallal találkozhat-e, és azok mérete megfelelő-e. A többváltozós regresszióanalízis stepwise módszerét alkalmazva azt kaptuk, hogy ezek a tényezők a ragadozó hozam becslésére szolgáló modell megbízhatóságához (melynek maximuma az R2 = 0,6 körüli értéket vett fel) csak néhány százalékkal járult hozzá. A modellek vizsgálata alapján megállapíthatjuk, hogy a ragadozók hozamát, egyáltalán nem meglepő módon, a kihelyezett mennyiség és annak megmaradása (R2 = 0,3) határozza meg. Szerintünk ennek az az oka, hogy a ragadozók elsődleges táplálékául szolgáló „szeméthal” mennyiségére és nagyságára vonatkozó adatok még a többinél is sokkal kevésbé megbízhatóak.

További 10-20 %-ot javít a becslés pontosságán a kihelyezett és lehalászott egyéb hal mennyiségének bevonása a független változók közé. Ugyanakkor a ragadozó és az egyéb békés halak (elsősorban ponty) hozama között szignifikáns összefüggést nem találtunk. Az általunk vizsgált, a dél-dunántúli régió halastavi gazdálkodását bizonyára kellően reprezentáló adatbázis elemzése azt igazolta, hogy a hagyományos járulékos ragadozóhal termeléssel, amikor a kihelyezett ragadozó aránya 2-5%, és korosztályát tekintve a pontynál egy évvel fiatalabb, igen szerény – 7 kg/ha körüli - átlagos hozamot lehetett elérni, ami óriási szórást mutat, jelezve a termelés mindenki által ismert nagy kockázatát. Ez a ragadozó mennyiség nem befolyásolja érdemben a ponty és a növényevők nettó hozamát, ami egyébként szintén elég alacsony volt, és szintén nagy szórást (373±270 kg/ha) mutatott.

Ha ezeket a hozamszinteket nagy biztonsággal meg akarjuk haladni, az egész halastavi technológiát át kell gondolnunk, és új alternatívákat kell keresni. A megbízható adatközlés azonban mindig alapvető feltétele lesz annak, hogy az általános törvényszerűségeket a számok nyelvére fordítva is megfogalmazhassuk.

 

Kulcsszavak: ragadozó halfajok, tógazdasági hozam, statisztikai analízis

 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.