
NAIK - Halászati Kutatóintézet

Az intézetről
A szarvasi székhelyű NAIK Halászati Kutatóintézet fő feladata a multidiszciplináris kutatások művelése a különböző haltermelési technológiák fejlesztéséhez szükséges tudományos alapok lefektetése, valamint a vízi környezet megfelelő hasznosítása és védelme érdekében, amelyet öt fő kutatási terület mentén valósítunk meg: akvakultúra rendszerek fejlesztése, alkalmazott vízökológia, halbiológia, genetika és természetesvízi halgazdálkodás. A HAKI fő kutatási filozófiája a kutatási eredmények gyakorlati alkalmazásokkal történő összekapcsolását foglalja magában, ezért kutatási programjai az akvakultúra és halgazdálkodás előtt álló újabb kihívásokra összpontosítanak, melynek keretében szoros kapcsolatot tart fent a halgazdálkodási ágazat szakmai szervezetével (MA-HAL) annak tagjaival és a hazai oktatási intézetekkel.
A HAKI hazai és európai kutatási programok keretében folyó alkalmazott kutatásaival és az eredmények szaktanácsadások, konferenciák, szakmai tanácskozások és képzési programok révén történő gyakorlati elterjesztésével fontos szerepet vállal a magyar akvakultúra-ágazat fejlesztésében, de az intézet laboratóriumi szolgáltatásokat és minőségi telepítőanyagot is biztosít különböző projektek részére. A nemzetközi kapcsolatok területén az intézet földrajzilag globális szinten is széles körű tapasztalatokra tett szert fennállása óta. Számos ázsiai akvakultúra- és halászatfejlesztési projektben vett részt, különösen Vietnamban és Laoszban. A HAKI kétoldalú együttműködések és FAO-programok keretében rendszeres képzési és szaktanácsadási programokat nyújtott a fenti régió szakemberei számára a víztározókban folytatott halgazdálkodás, integrált haltenyésztés, az akvakultúra, halkeltetők üzemeltetése és halegészségügy terén. Az intézet aktív szerepet játszik a halászattal és akvakultúrával foglalkozó kelet- és nyugat-európai intézmények közötti kapcsolatok fejlesztésében is. A HAKI sikeresen vett részt olyan nagy EU-projektekben, mint a SustainAqua, Eurocarp és Aquamax, AquaRedpot. Jelenleg futó nagy EU projektek: Arraina, AquaExcel, AquaSpace, ClimeFish.
Az elmúlt évtized fő célkitűzései között a kutatási létesítmények felújítása volt az egyik legfontosabb feladat, hogy ezzel lehetővé váljon az intenzív haltenyésztési technológiák tanulmányozása és bemutatása. Felújításra kerültek a kísérleti halastavak, kiépült egy úgynevezett ’tó a tóban rendszer’, mely a kombinált intenzív-extenzív haltermelési technológiák további fejlesztésére szolgál. Ugyancsak megújult a ’fedett recirkulációs akvakultúra rendszer’ (RAS)’ mely felújításának célja volt egy olyan kis és közepes egységekből álló, egymástól független vízkörökre fűzött rendszer létrehozása, amely egyszerre több, egymástól függetlenül futó kísérlet módszertani követelményeinek is eleget tesz. A HOP3 projekt keretében tartástechnológiai és halgenetikai kísérletek megvalósítását szolgáló létesítmény épült. A fejlesztés tartalmaz négy anyanevelő rendszert, keltető és lárvanevelő rendszert és egy ivadéknevelő és tesztelő rendszert. A megvalósuló projektek eredményeként olyan kutatási egység jött létre, melynek egyik fő célja, hogy üzemi termelési méretet megközelítő módon lehessen demonstrálni azon haltermelési technológiákat, amelyekre K+F irányul. A rendszer oktatási feladatokat is ellát megismertetve a modern haltermelő üzemek technológiai részfolyamatait.
Infrastruktúráink: Haltakarmányozási, genetikai és immunológiai laborok; Zárt, kísérleti halnevelő rendszer; Kísérleti halastó rendszerek; Kombinált halastó-wetland vízkezelő rendszer; In situ ponty és tok génbank; Szaktanácsadási és innovációs központ; Könyvtár és konferencia terem.
Programajánló
Hírek
Tisztelt Látogatók!
A hazai agrár-felsőoktatás szükséges megújulásának mérföldköve az alapítványi fenntartású Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) létrejötte, amely 2021. február 1-től 5 campuson, több mint 13 ezer hallgató számára fogja össze a dunántúli és közép-magyarországi élettudományi és kapcsolódó képzéseket. Az intézményhez csatlakozik a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is, így az új intézmény nem csupán egy oktatási intézmény lesz, hanem az ágazat szellemi, szakpolitikai és innovációs központjává válik, amely nagyobb mozgásteret biztosít a képzések, a gazdálkodás és szervezet modernizálásához, fejlesztéséhez. Az összeolvadással magasabb fokozatra kapcsolunk, a kutatói és egyetemi szféra szorosabban fonódik majd össze, aminek következtében még több érdekes, izgalmas kutatás-fejlesztés születhet majd az agrárium területén.
Kérjük, kövesse tevékenységünket a jövőben is a www.uni-mate.hu honlapon!
A szokásostól eltérően az idei évben ősszel, október 03-04 között került megrendezésre az Ultrabalaton csapatversenye. NAIK-os csapat az idei évben állt először rajthoz a 14. alkalommal kiírt versenyen.