Az akvakultúra helyzete Lengyelországban: veszélyek és lehetőségek

Jacek Juchniewicz

Aller Aqua, Lengyelország, e-mail: jj@aller-aqua.pl

Kivonat

A lengyel akvakultúra ötvözi a hagyományokat és a modernitást. Több mint 700 éven keresztül a pontytenyésztés dominált, de napjainkban ez megváltozni látszik, hiszen két évvel ezelőtt a pisztrángtenyésztés elérte a pontytenyésztés volumenét. Új fajok, köztük az afrikai harcsa és a tokfélék is egyre jelentősebb szerepet játszanak, miközben a lengyel akvakultúrában teljesen új fajnak számító tilápia és barramundi már az ajtón kopogtat. Két import halfaj azonban nem kopogtatott, hanem néhány éve ajtóstól tört be a lengyel piacra: a lazac több mint tíz éve, a pangasius pedig körülbelül öt éve van jelen. Mindkettőt sokkal nagyobb mennyiségben érékesítik a helyben termelt halaknál, mindeközben a lengyel tavi haltermelés egyre csökken – ez vajon olyan előjel, amely miatt aggódnunk kellene?

Ugyanakkor a lengyel akvakultúrának nagy lehetőségei is vannak, figyelembe véve a jelenlegi alacsony halhús fogyasztást (teret kínálva a növekedésre), a növekvő elkölthető lakossági jövedelmet és az egészséges élelmiszerek iránti növekvő igényeket, valamint a szabadidős tevékenységek (pl. a horgászat) előtérbe kerülését.

Az akvakultúráról, ellentétben sok más országgal, Lengyelországban pozitív kép alakult ki a társadalomban. Ez elsősorban a halastavi termelésre vezethető vissza, amely sokak számára úgy tűnhet, mintha mindig is a természetes környezet része lett volna.

Amíg a megtermelt ponty legnagyobb részét a karácsonyi időszakban adják el belföldön, addig a pisztrángot, amely a legfontosabb halfajjá vált egyaránt értékesítik belföldön és külföldön is – exportpiacra elsősorban feldolgozva, főleg füstölt filé formájában. Az afrikai harcsa és a tokfélék legnagyobb részét a hazai piacokon értékesítik.

A jövedelmezőség függ a termelt halfajtól, a farmtól, az adott évi áraktól, az időjárástól, az aktuális valutaárfolyamoktól, stb. – ahogy ez általában igaz… miközben a tény az, hogy az eladási árak évek óta nem változtak, de a költségek nagymértékben emelkedtek. 2008 volt a lengyel pisztrángtenyésztés eddigi legrosszabb éve, legfőképp a különösen erős zloty-dollár árfolyam következtében (is) megnőtt import miatt. A pénzügyi helyzet az év végére a feje tetejére állt, amikor a zloty a nyárhoz képest 50%-al leértékelődött, ami a ponty import elmaradásához vezetett. Ez segített a pontytenyésztőknek, hogy eladják a készleteiket, az ár azonban jelentősen alacsonyabb volt, mint a megelőző évben.

A gyengélkedő gazdaság a legfontosabb ösztönzője – a farmok modernizálásán keresztül – a termelési költségek optimalizálásának. A pisztrángtermelők a modern technológiák bevezetésével úgy próbálják növelni a termelést, hogy közben csökkentik az élőmunkaigényt és a környezeti hatásokat. Az EU-s pályázati kiírásokra meglehetősen nagy igény mutatkozik. A pisztrángtermelők fejlesztési lehetőségei így – legalább elméletben – adottak, azonban a pontytermelők esetében más a helyzet. A legtöbbjük érzi, hogy változásra van szükség, azonban nincs modernizációs minta vagy megegyezés abban, hogy hogyan kellene fejleszteni. Néhányan az állami támogatásokban bíznak és a régi módszereket helyezik előtérbe, ezzel is erősítve az ágazat természetközeli jellegét, míg mások új technológiai megoldásokat keresnek.

A takarmányozásban a teljes értékű, jó minőségű takarmányok terjedtek el és számos tekintetben bebizonyították értéküket a termelőknek (növekedés, egészség, gazdaságosság, környezeti hatások). A ún. “Tó a tóban” rendszerek is egyre nagyobb érdeklődésre tartanak számot. Ezen innovációk következtében egyre több halat állíthatunk elő, esetleg kisebb termelési költségek mellett, de a kérdés megmarad, hogyan adjuk el ezt csökkenő piaci árak mellett? Járható út ez? Biztosan nem, de legalábbis nem mindenki számára. A megoldás kulcsa új értékesítési csatornák és formák megnyitása lehet, ahogyan az már számos helyen sikeresen működik: horgásztavak, agroturizmus, rendezvényszervezés, új fajok bevezetése, polikultúra, feldolgozás – csak kiemelve néhány lehetőséget.

Mindez elég a túléléshez? 700 év hagyománya adhat önbizalmat, de a világ változik. Sohasem volt ilyen nyitott a kereskedelem és sohasem volt ilyen könnyű az áruk, köztük a hal szállítása a világ egyik feléből a másikba. A globalizáció lehetőségeket és veszélyeket is von maga után. Lengyelországot a nagy pontytermelő országnak tekintik Európában, de Kína ezerszer több pontyot állít elő! Vietnámban több mint 1 millió tonna pangasiust termelnek. Csak idő kérdése, hogy valaki megismételje a sikerüket más halfajokkal.

“A változás ideje” mondta egy fickó és ő lett az Egyesült Államok elnöke. Talán igaza volt. Itt az idő a változásra a tavi haltermelésben is? Nem kérdés, hogy meg kell őriznünk ezt az ágazatot a vitathatatlan értékei miatt, amiket jól ismerünk: munkahelyek, vízvisszatartó képesség (árvizek, aszályok, mikroklíma, talajnedvesség), tájképformálás, élőhely biztosítás madarak és egyéb állatok, növények részére, biodiverzitás fenntartása, az eutrofizáció kontrollálása, hozzájárulás a felszíni vizek természetes öntisztulásához, szabadidős tevékenységek és a kulturális identitásunk fontos eleme. Ezen értékeket sokszor kell ismételnünk még. Miért? Mert mindezek el fognak tűnni, ha a tavakban nem lesznek pontyok. Az előbb felsorolt pozitív külső hatások pénzben is kifejezhető értéket is jelenthetnek a társadalom számára, eddig azonban ennek a költségeit csak a termelők állták. Nem valószínű, hogy ezt sokáig vállalni tudják. Másik oldalról viszont az ágazatnak meg kell felelnie azoknak a fogyasztóknak, akik fontosnak tartják az élelmiszerbiztonságot, a termékek teljes nyomon követhetőségét és a tanúsítását annak, hogy a halakat az állatjóléti előírásoknak megfelelően kezelték a tenyésztés és az értékesítés során is. Ezen felül a farmereknek el kell fogadni, hogy a fogyasztó nem akar többé “iszapízű” és szálkás pontyot enni.

A fordítást készítette Gyalog Gergő és Jancsó Mihály

 

Az előadás anyaga PDF formátumban

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.