Fejezetek a Szob-Budapest Duna szakasz halászatilag fontosabb halainak kórtani vizsgálatából

Baska Ferenc¹ és Gonda Eszter²

¹Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar, Budapest
²Országos Állategészségügyi Intézet, Budapest

Kivonat

Vizsgálatainkat az utóbbi években folyamatosan, nagyrészt az FVM Halgazdálkodási Alapjának és intézményeink támogatásával, valamint a kutatott folyamszakaszon dolgozó halászok segítségével végeztük. Esetenként magunk gyűjtötte ivadék és az élőhelyen előforduló köztigazda alacsonyabbrendű szervezetek vizsgálatával egészítettük ki a halászott halakból gyűjtött kórtani, parazitológiai és élelmiszerhigiéniai eredményeinket. A halászott halak közül főleg a márna, a kecsege, a dévérkeszeg és a jász egyedeit boncoltuk, de vizsgáltunk ragadozókat és további pontyféléket is. Szúrópróbaszerűen halak izomzatából és májából vett mintákat toxikológiai vizsgálatra küldtünk az Országos Élelmiszervizsgáló Intézetbe.

Parazitológiai vizsgálataink összefoglalásaképpen megállapíthatjuk, hogy a legtöbb vizsgált halfaj esetében a külsőélősködő egysejtűek és metazoák okozta fertőzöttség évszaktól függetlenül igen alacsony prevalenciával (fertőzöttség százalékos aránya a vizsgált gazdákban) és intenzitással (a parazitaegyedek száma a vizsgált gazdákban) fordultak elő. Ugyanezen élősködők inkább az ivadék vizsgálatával kerültek elő nagyobb gyakorisággal. Hasonló megállapítást tehettünk a belsőélősködő egysejtűek (pl. coccidiumok) esetében is.

A belső élősködők közül általánosan magas volt a fertőzöttség aránya és az intenzitása a szöveti élősködő metacerkáriáknak (Apophallus, Metagonimus, Posthodiplostomum, Diplostomum), amelyeknek közegészségügyi és állategészségügyi jelentőségük is lehet, amennyiben a konyhatechnikai előkészítés (sütés, főzés, pácolás, stb.) nem ártalmatlanítja ezeket az emberre és háziállatainkra nézve potenciális kórokozókat.

A kopoltyúférgesség, hámférgesség nem mutatott jelentős elterjedtséget a vizsgált szakasz halain, bár Diplozoon példányokat gyakran mutattunk ki a dévérkeszeg kopoltyújáról. A csuka Triaenophorus nodulosus fertőzöttségének kivételével nem volt kifejezett a Cestoda (galandféreg) fertőzöttség sem a vizsgált halak esetében, bár egy másik laposféreg, az Amphilinida (syn.: Cestodaria) osztályba tartozó Amphilina foliacea, amely lényeges kórtani elváltozásokat nem okoz, igen gyakori élősködője a kecsege testüregének. A Trematoda élősködők szintén alacsony prevalenciával és intenzitással fordultak elő. A fonálférgek közül magas volt az előfordulás aránya a Hysterothylacium bidentatum kecsegeélősködőnek, amely extrém magas intenzitással fertőzheti a halak gyomorüregét. Ennek a parazitának a degusztáló hatása miatt van csak élelmiszerhigiéniai jelentősége. A márnában a Rhabdochona hellichi bélélősködő fonálféreg fordult elő a leggyakrabban, de kórtani jelentősége a sokkal intenzívebb Pomphorhynchus laevis buzogányfejű társfertőzés miatt nem volt tisztázható, ugyanis az utóbbi parazita a 100 %-os prevalenciájával és az évszakos ingadozást mutató, de mindig igen magas intenzitással jellemezhető fertőzésével valamennyi vizsgált márnaegyednél kiterjedt, súlyos fokú gócképződéssel járó idült bél- és hashártyagyulladást okozott.
Daganatos elváltozásokat – mindössze két esetben - kizárólag a márna kültakaróján észleltünk.

Az általunk vizsgált köztigazda szervezetekben (Oligochaeta, Amphipoda) igen alacsony prevalenciával jellemezhető parazita fejlődési stádium fertőzöttséget találtunk. Esetenként a gammarusokban a Pomphorhynchus laevis buzogányfejű acanthella stádiumait mutattuk ki.

A toxikológiai vizsgálatok eredményeit táblázatban összefoglalva mutatjuk be.