A haltenyésztési kutatások és a HAKI 100 éve

Csengeri István

Halászati és Öntözési Kutatóintézet, Szarvas

Kivonat

Középkori oklevelek és leírások szerint Magyarország mesés halbőségéről volt ismert. Az egykori halbőségre, gazdag halászatra utalnak a magyar konyhaművészet ("szakácstudomány") történeti hagyományai is. Magyarországon a régi időkben nemcsak halászták a halat, hanem tenyésztették is, erre utalnak az Árpád-kori adománylevelek és a középkori oklevelekben szereplő helynevek is. A halak tenyésztésére utal Lippai János 1661-ben kiadott "Calendarium"-ának néhány sora is. Bél Mátyás a "Tractus de rustica Hungarorum” – „De piscatione Hungaria” című munkájában (~1730-1740) részletes leírást ad „Magyarország halairól és halászatáról”.

A XVIII.-XIX. századi folyószabályozások miatt a halbőség megszűnt, és a XIX. század második felében már előtérbe kerül az okszerű halasítás és a halastavi haltenyésztés fejlesztése. Ez mutatják Kenessey Albert: „Halászatunk s a haltenyésztés” (1868) és Kriesch János (1834-1888): "Halaink és Haltenyésztésünk", "Halak" (1876) című könyvei is. Herman Ottó (1835-1914), aki rovartani, madártani, halbiológiai, halászati, néprajzi, stb. munkái révén az utolsó polihisztor tudósnak tekinthető, "A Magyar Halászat Könyve" (1887) és "A halgazdaság rövid foglalatja" (1888), című könyveivel járult hozzá a halászat, haltenyésztés fejlesztéséhez. 1902-ben jelent meg Répássy Miklós (1864-1955) „Halászatunk és haltenyésztésünk”, majd 1909-ben az "Édesvízi halászat és halgazdaság" című könyve. A magyarországi modern haltenyésztés kialakításához azonban alapvetően hozzájárultak olyan gyakorlati szakemberek is, mint Landgraf János (1857-1931) kultúrmérnök, halászati felügyelő és Corchus Béla tóépítő vállalkozó. Rajtuk kívül számos halász, haltenyésztő, mérnök és tisztviselő - kiknek nevét csak töredékesen ismerheti az utókor - munkálkodott a magyar halászat, haltenyésztés fennmaradásán és fejlesztésén.

A haltenyésztéssel kapcsolatos, önálló intézményi keretekben folyó kutatásokról 1906-tól beszélhetünk. A szarvasi HAKI jogelődjét, a Magyar Királyi Halélettani és Szennyvíztisztító Kísérleti Állomást Landgraf János
(1857-1931) halászati felügyelő és Darányi Ignácz földművelésügyi miniszter kezdeményezését követően, Báró Teilitzsch Arthur (1849-1927) földművelésügyi miniszter felterjesztésére 1906. február 3-án királyi rendelet engedélyezte. Az Állomás megszervezésével a miniszter dr. Korbuly Mihály (1868-1939) vegyészmérnököt bízta meg, aki német és osztrák társintézeteknél folytatott tapasztalatgyűjtés után rendezte be az Állomás ideiglenes laboratóriumát a budapesti Magyar Királyi Állatélettani és Takarmányozási Kísérleti Állomáson (Budapest II., Kitaibel Pál u. 4.).

Az Állomás kialakítását közvetlenül megelőzően Magyarországon már folytattak haltenyésztéssel, halélettannal kapcsolatos vizsgálatokat. Ekkor már fél éve működött a fiumei Biologiai Állomás, melyet a Kereskedelmi Minisztérium 1905. áprilisban létesített a fiumei Tengerészeti Hatóság épületében. Ennek vezetésével Garády Viktort, a Tengerészeti Akadémia tanárát bízták meg.

A M. Kir. Állatorvosi Főiskola Kórboncztani intézetében 1905-től már önállóan működött a Halkórtani laboratórium Prof. Dr. Rátz István főiskolai tanár irányításával. Az „édesvízi halászat” ügyeit akkor a Földmívelésügyi Minisztérium halászati osztálya és az Orsz. Halászati Felügyelőség intézte. Ezeknek volt „tanácsadó és kutatószerve” a M. Kir. Halélettani és Szennyvíztisztító Kísérleti Állomás. Az Állomás többször költözött, s az I. világháború után „véglegesen” (1920-tól) a Debrői u. 15. sz. alatt - későbbi Herman Ottó út 15. sz. - nyert elhelyezést az „Országos Ampelologiai Intézet” épületében. A szervezeti szabályzat szerint az Állomás feladata a halászat és haltenyésztés ügyének szolgálata volt (1906. jún. 21-i miniszteri rendelet - Halászat, VII:169-170, 1906).

Korbuly Mihály a hazai limnológiai kutatások úttörője, kezdetektől fogva tagja a Nemzetközi Limnológiai Társaságnak. Tudományos értekezéseiben az ipari szennyvizek halakra gyakorolt hatásáról ír. Elméleti munkássága mellett szaktanácsadási és hatósági feladatokat szervez és végez. Kiemelkedő tudományszervezési tevékenysége is. Munkatársai neves tudósokká váltak.

Dr. Maucha Rezső (1884-1962), például, aki 1907-ben került az Állomásra. Maucha Rezső akadémikus (l. 1943, r. 1954) vízkémiai vizsgálati módszereit külföldön is átvették, s kiemelkedő tudományos eredményeket ért el a vízi szervesanyag forgalom, a produkciósbiológia területén is. 1908-tól dolgozott az intézményben dr. Unger Emil (1883-1945), az első magyar halászati biológus. 1919-ben jelent meg "Magyar Édesvízi Halhatározó" című könyve, de halfaunisztikai vizsgálatai mellett halélettani és vízminőségi vizsgálatokat is végez.

Korbuly Mihály tevékenységének idején 1927-ben indul meg a kutatás az akkor tévesen halbiológiai intézetnek is tartott tihanyi Magyar Biológiai Kutatóintézetben (jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Kutatóintézete). Korbuly kortársainak halászati tárgyú munkái közül kiemelkednek Vutskits György „A magyar halászat és az ichthyológia története az utolsó 25 év alatt” (1916); Hankó Béla: „Tógazdasági tanácsadó pontyos tógazdaságok részére” (1924); "A hal és a halgazdaság" (1928) című munkái.

1938-ban került az akkor már intézeti rangú (1935-től) intézményhez dr. Woynárovich Elek (1915-), aki 1956-ig dolgozott az intézetben. Woynarovich professzor innen az MTA Tihanyi Biológiai Intézetébe került, ahol 1961-ig volt igazgató, majd egyetemi tanárként (1961-1968, KLTE, Debrecen), járult hozzá a magyar haltenyésztés fejlődéséhez. Woynarovich professzor a világ édesvízi haltenyésztésének fejlesztésében a halak mesterséges szaporítása biológiai alapjainak és gyakorlati technikájának kidolgozásával és mindezek széleskörű nemzetközi elterjesztésével szerzett múlhatatlan érdemeket. Woynarovich professzor az 1967-ben megkezdett FAO-szolgálat befejezését követően rövid időre visszakerült a későbbiekben Szarvasra újjászervezett HAKI-ba, majd 1979-től nyugdíjasként is publikál, és részt vesz hazai és nemzetközi fejlesztési, kutatási programokban.

Annak ellenére, hogy az Országos Halélettani és Szennyvízvizsgáló Intézet 1947-ben Alsógödön kísérleti halastavakat kapott és bővült feladatköre is, az Intézet 1949-től az Állattenyésztési Kutató Intézet (ÁTKI) két osztályaként működik (15.036/1949. FM. sz. utasítás). Az újjászervezés 1952-ben történik meg (18.115/1951. FM sz. utasítás), a jogutód "Haltenyésztési Kutatóintézet" (HAKI) néven működött Budapesten 1952-től 1958-ig. A kutató állomásokkal és új feladatokkal kibővült intézet irányítását Erős Pál (1900-1962) igazgató végezte Maucha Rezső akadémikus aktív közreműködésével.

1950-ben kerül a HAKI-hoz Szalay Mihály (1920-1974). Szalay irányításával 1952-ben a szarvasi Öntözési és Talajjavítási Kutató Intézet gazdaságában megszervezik az Intézet rizsföldi kísérleti állomását. 1953-ban megépült az első rizsföldi kiegészítő tógazdaság is, amely a továbbiakban több egységből álló kísérleti tógazdasággá bővült (Bikazugi központ, Iskolaföld, Horvátpuszta). Szalay 1953-1957 között a földművelésügyi minisztérium halászati osztályát vezeti, és előkészíti, hogy a budapesti HAKI szarvasi haltenyésztési kísérleti bázisát jogilag is elválasszák az Öntözési Kutató Intézettől. 1957-ben miniszteri utasításra "HAKI Kísérleti Halastavak" megnevezéssel az állomás önálló elszámolású költségvetési üzemmé alakult, s a továbbiakban is a budapesti Haltenyésztési Kutatóintézet szakmai felügyelete alatt (12/B/1957. FM sz. utasítás) működött.

1958-ban a Haltenyésztési Kutatóintézet munkatársait és eszközeinek egy részét Gödöllőre helyezték a jogutód Kisállattenyésztési Kutató Intézethez (KÁTKI) a Haltenyésztési ill. a Halászatfejlesztési osztályokra (58/1958. FM sz. ut.). Az Intézet másik része a Herman Ottó úton maradt, de az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézethez (OMMI) csatolták és az OMMI Vízélettani Osztályaként működött tovább. 1968-ban a budapesti HAKI-ból a gödöllőre került HAKI-részlegek központját Szarvasra helyezik (79/1968. MÉM sz. ut.). A Haltenyésztési Kísérleti Állomás megszervezésére Szalay Mihály kap megbízást. A kísérleti bázis bővítése és eredményessége révén 1970-ben újabb miniszteri utasítás alapján a kísérleti állomás Haltenyésztési Kutató Állomás néven folytatta munkáját.

1969-től 1973-ig dolgozott az Állomáson Dr. Horváth László, aki a "növényevő" távolkeleti halfajok mesterséges szaporításában és előnevelésében ért el a HAKI-ban nemzetközi jelentőségű eredményeket. Horváth professzor 1973. után először a százhalombattai Temperáltvizű Halszaporító Gazdaságban végez tenyésztői és kutatási, valamint nemzetközi továbbképzési és oktatási feladatokat, majd 1990-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen Haltenyésztési laboratóriumot alakít ki. A laboratóriumot továbbfejlesztve létrehozza, megszervezi az első magyar egyetemi halászati tanszéket, mely jelenleg a gödöllöi Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának Halgazdálkodási Tanszéke.

Szalay 1973-ban új tudományos gyakornokokkal bővíti a kutatás személyi feltételeit és 1974-ben az MTA Tihanyi Biológiai Kutató Intézetéből meghívja Dr. Oláh Jánost (1942-) a tudományos kutatómunka irányítására. Az 1974-ben induló FAO-fejlesztési program keretében további személyi és technikai fejlesztésre került sor. 1975. január 1-től (24/1974. MÉM sz. ut.) az Állomás Haltenyésztési Kutató Intézet néven működik. Ezt azonban Szalay Mihály már nem érte meg, 1974. november 30-án tragikus hirtelenséggel utódjaira hagyta a megújult intézetet. Annak irányítását Dr. Müller Ferenc (1939-) igazgató, Dr. Oláh János (1942-) tudományos igazgatóhelyettes és Csávás Imre (1934-), a FAO fejlesztési program magyar igazgatója vette át. A FAO-projekt tudományos irányítója John E. Halver, a Washingtoni Állami Egyetem professzora (később az USA tudományos akadémiájának és az MTA-nak is tagja). A FAO-fejlesztés révén az Intézetben 1976-ban modern műszerekkel felszerelt új laboratóriumi épület, új kísérleti halastavak, halkeltető és recirkulációs kísérleti üzem, majd 1977-ben kísérleti tápüzem kezdi meg működését új lehetőségeket teremtve a kutatáshoz. 1976-ban kerül először megrendezésre a halászati tudományos tanácskozás, a HAKI Tudományos Napok. Az Intézet munkatársai és más intézmények szakemberei ezután az évente megrendezett tanácskozásokon ismertetik új eredményeiket.

Az 1989/90-es rendszerváltás szűkíti az Intézet pénzügyi mozgásterét, személyi és tárgyi kutatási feltételeit. Az új igazgató (1991-től) Dr. Váradi László (1948-), aki az Intézet gazdasági nehézségeit a kísérleti üzemek leválasztásával és bérbeadásával, új kutatási stratégia kialakításával ellensúlyozza.

2000. július 1-i hatállyal az Öntözési Kutatóintézetet miniszteri rendelet (50/2000.(VIII.4.) FVM rend.) szünteti meg és jogutódja a Haltenyésztési Kutató Intézettel történő összevonás során kialakított Halászati és Öntözési Kutatóintézet (HAKI) lett. Az Intézet haltenyésztéssel kapcsolatos kutatási tevékenységének döntő része a vízi ökológia, a halbiológia és az akvakultúra technológiák területén végzett kutatás. A munka alapvetően pályázati programokhoz kapcsolódóan, egy-egy pályázati programon belül az adott tématerület komplex, több tudományágat érintő vizsgálatával folyik. Az Intézet kezeli az 1998-ban létrehozott Országos Halászati Adattárat. Az Intézet szaktanácsadási tevékenységet folytat hazai és külföldi termelő egységeknek, kutatási és fejlesztési intézményeknek. Az Intézet kutatói ezen túlmenően részt vesznek felsőfokú és posztgraduális képzési tevékenységben is, kutatói előadásokat tartanak helyi tanfolyamokon, valamint több hazai főiskolán és egyetemen.

A HAKI-ban a kutatás esetenként szoros együttműködésben folytatódik egyetemi tanszékekkel, (pl. Debreceni Egyetem, ATC, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék; Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar, Hal- és Társállattenyésztési Tanszék, Kaposvár; Pannon Egyetem, Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar, Állattudományi Intézet, Állattenyésztéstani Tanszék, Keszthely; stb.) és a Magyar Tudományos Akadémia kutató intézeteivel (pl. BLKI, Tihany, SZBK, Szeged; stb.). Az Intézet eredményes együttműködést folytat az Európai Közösség kutatási és oktatási programjaiban (EU 5 KP, INCO-COPERNICUS, FAIR, INCOFIT, EU. 6. KP), valamint számos kétoldalú hazai és európai, ill. amerikai (pl. Mexikó, USA, Chile) együttműködési programban. Az Intézet együttműködik Ázsia országainak (Kína, Vietnam, Thaiföld, Laosz, stb.) halászati kutató intézeteivel és szervezeteivel (NACA, Mekong Commission, ICLARM, stb.) is.

Az Intézet halas témákon dolgozó munkatársai napjainkban ugyanúgy a magyar halászat és haltenyésztés fejlődését, fejlesztését szolgálják, mint azt az alapítástól, 1906-tól kezdve tették elődeik.