A "busa" állományok struktúrája, mennyiségi viszonyai a Balatonban

Józsa Vilmos¹, Tátrai István² és Jacek Kozlowski³

¹Halászati és Öntözési Kutatóintézet, Szarvas
²MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, Tihany
³University of Warmia and Mazury in Olsztyn, Faculty of Environmental Sciences and Fisheries, Poland

Kivonat

Az eutrofizáció elleni védekezés biológiai eszközeként a Balatonba először 1972-ben, kísérleti jelleggel, telepítettek fehér (Hypophtalmichthys molitrix) és pettyes busát (Aristichthys nobilis) (Virág, 1995). Az erősen eutrofizálódott tóban mindkét busa faj növekedése erőteljesnek bizonyult és állományuk, a visszafogás technikai nehézségei miatt, egyre inkább halmozódott a tóban, a víz algásodása azonban érdemben nem változott. A természetes vizekbe telepített busa táplálkozásbiológiai megítélése és a tavi rendszerben betöltött biológiai szerepe az irodalomban is ellentmondásos volt, a balatoni tapasztalatok pedig hiányosnak bizonyultak (Bíró, 1985). A 80-as években kísérletesen igazolást nyert, hogy az algásodás mértékét, a visszacsatolási mechanizmusok miatt, erős busa telepítéssel nem lehet érdemben csökkenteni (Herodek és mtsai, 1989).

A busaállományok egyedszámát, méretfrekvenciáját és biomasszáját a ma ismert legkorszerűbb, sekély vízrendszerekre kifejlesztett, motoros kishajó orrára szerelt SIMRAD EK 60 (Simrad Co., Norvégia) és BIOSONICS DT4000 (BioSonics USA) hidroakusztikus mérőműszerekkel végeztük 2005. május-október közötti időszakban a Balaton keleti és nyugati medencéiben.

A kor- és növekedésvizsgálatokat 2005. április-október hónapok között havonta, reprezentatív, véletlenszerűen kiválasztott minták alapján a Balatoni Halászati Rt. által kopoltyúhálóval kifogott busaegyedeken végeztük.

A kopoltyúhálós halászatok rendszerint a tó déli partján folynak a keleti medencékben Siófok körzetében, Balatonalmádinál és Balatonvilágosnál, a nyugati medencékben Balatonszemes és Balatonföldvár, valamint Fonyód és a keszthelyi- öböl térségében. A növekedésvizsgálatokhoz mértük az egyes egyedek teljes és törzshosszát, valamint tömegét. A korösszetétel vizsgálatához pikkelymintákat vettünk.

A balatoni busaállományok mennyiségi viszonyainak jellemzéséhez értékeltük a Balatonba 1972-1984 között telepített busaállományok felhalmozódó biomasszáját, biomassza produkcióját, valamint az 1983-2004. évek közötti éves halászati hozamot (Pintér, 2004).

Megállapítottuk, hogy a busa növekedése a Balatonban gyors és napjainkban is jelentős állománnyal rendelkezik a tóban. A leggyakrabban előforduló egyedek a fogásokban a keleti medencében a 95-105 cm testhosszúságúak voltak. Ez a méretcsoport tette ki az összes kifogott egyedek 80 %-át. Ugyanennek a csoportnak az előfordulási gyakorisága a Balaton nyugati térségében mindössze 40 % volt. A kifogott egyedek döntő hányada a keleti medencében 6-12, a nyugati medencében 6-9 éves volt. Miután húsz éve nincs busatelepítés a Balatonban, a halászott populációk nem tartozhatnak a betelepített állományokhoz. A jelenlegi busaállomány feltehetően vízeresztéskor, a déli befolyókon keresztül, halastavakból, tározókból juthatott a Balatonba.

A busaállományok térbeli eloszlása a Balatonban rendkívül mozaikos. Az átlagos egyedszám a keleti és nyugati medencékben tág határok között változik az egyes élőhelyek között (42±11 ind/ha, min-max: 14-63, CV= 79 % illetve 34±16 ind/ha, min-max: 7-63 ind/ha, CV= 135 %).

Méreteloszlás alapján domináltak azok a méretcsoportok (TL= 60-80 cm), amelyek általában nem szerepelnek a halászati hozamokban.

A Balaton két medencéjében akusztikusan mért pillanatnyi busa biomassza rendkívüli mértékben szórt és átlagosan 297,7 ± 183,7 kg/ha volt (min-max: 27,6-839,5 kg/ha). Az átlagos biomassza csaknem 50 %-át a halászat által ugyancsak nem hasznosított, idősebb egyedek tették ki. A maximális értékek viszonylag kis területre koncentrálódtak, oda, ahol az állomány rajokba szerveződve vándorolt.

Az átlagos busabiomassza a nyugati medencében csaknem 30 %-kal volt alacsonyabb (235,4 ± 128,3 kg/ha, min-max: 43,8-479,1 kg/ha, CV=49 %), mint a keleti medencében, a különbség azonban nem volt szignifikáns. A nyugati medencében, a keleti medencéhez hasonlóan, a mért átlagos busabiomassza csaknem 50 %- át tette ki az állománynak a halászat által nem hasznosított, >140 cm testhosszúság feletti, populációja.

Jelen publikáció a magyar-lengyel kormányközi tudományos és technológiai együttműködés keretében, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap és a Komitet Badan Naukowych (Pl-7/03), valamint az FVM Halgazdálkodási Alap (21908/2005.) által nyújtott támogatással jött létre.