A "busa" állományok struktúrája, mennyiségi viszonyai a Balatonban

Józsa Vilmos1, Tátrai István2 és Jacek Kozlowski3

1Halászati és Öntözési Kutatóintézet, Szarvas
2MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, Tihany
3University of Warmia and Mazury in Olsztyn, Faculty of Environmental Sciences and Fisheries, Poland

Kivonat

Az eutrofizáció elleni védekezés biológiai eszközeként a Balatonba először 1972-ben, kísérleti jelleggel, telepítettek fehér (Hypophtalmichthys molitrix) és pettyes busát (Aristichthys nobilis) (Virág, 1995). Az erősen eutrofizálódott tóban mindkét busa faj növekedése erőteljesnek bizonyult és állományuk, a visszafogás technikai nehézségei miatt, egyre inkább halmozódott a tóban, a víz algásodása azonban érdemben nem változott. A természetes vizekbe telepített busa táplálkozásbiológiai megítélése és a tavi rendszerben betöltött biológiai szerepe az irodalomban is ellentmondásos volt, a balatoni tapasztalatok pedig hiányosnak bizonyultak (Bíró, 1985). A 80-as években kísérletesen igazolást nyert, hogy az algásodás mértékét, a visszacsatolási mechanizmusok miatt, erős busa telepítéssel nem lehet érdemben csökkenteni (Herodek és mtsai, 1989).

A busaállományok egyedszámát, méretfrekvenciáját és biomasszáját a ma ismert legkorszerűbb, sekély vízrendszerekre kifejlesztett, motoros kishajó orrára szerelt SIMRAD EK 60 (Simrad Co., Norvégia) és BIOSONICS DT4000 (BioSonics USA) hidroakusztikus mérőműszerekkel végeztük 2005. május-október közötti időszakban a Balaton keleti és nyugati medencéiben.

A kor- és növekedésvizsgálatokat 2005. április-október hónapok között havonta, reprezentatív, véletlenszerűen kiválasztott minták alapján a Balatoni Halászati Rt. által kopoltyúhálóval kifogott busaegyedeken végeztük.

A kopoltyúhálós halászatok rendszerint a tó déli partján folynak a keleti medencékben Siófok körzetében, Balatonalmádinál és Balatonvilágosnál, a nyugati medencékben Balatonszemes és Balatonföldvár, valamint Fonyód és a keszthelyi- öböl térségében. A növekedésvizsgálatokhoz mértük az egyes egyedek teljes és törzshosszát, valamint tömegét. A korösszetétel vizsgálatához pikkelymintákat vettünk.

A balatoni busaállományok mennyiségi viszonyainak jellemzéséhez értékeltük a Balatonba 1972-1984 között telepített busaállományok felhalmozódó biomasszáját, biomassza produkcióját, valamint az 1983-2004. évek közötti éves halászati hozamot (Pintér, 2004).

Megállapítottuk, hogy a busa növekedése a Balatonban gyors és napjainkban is jelentős állománnyal rendelkezik a tóban. A leggyakrabban előforduló egyedek a fogásokban a keleti medencében a 95-105 cm testhosszúságúak voltak. Ez a méretcsoport tette ki az összes kifogott egyedek 80 %-át. Ugyanennek a csoportnak az előfordulási gyakorisága a Balaton nyugati térségében mindössze 40 % volt. A kifogott egyedek döntő hányada a keleti medencében 6-12, a nyugati medencében 6-9 éves volt. Miután húsz éve nincs busatelepítés a Balatonban, a halászott populációk nem tartozhatnak a betelepített állományokhoz. A jelenlegi busaállomány feltehetően vízeresztéskor, a déli befolyókon keresztül, halastavakból, tározókból juthatott a Balatonba.

A busaállományok térbeli eloszlása a Balatonban rendkívül mozaikos. Az átlagos egyedszám a keleti és nyugati medencékben tág határok között változik az egyes élőhelyek között (42±11 ind/ha, min-max: 14-63, CV= 79 % illetve 34±16 ind/ha, min-max: 7-63 ind/ha, CV= 135 %).

Méreteloszlás alapján domináltak azok a méretcsoportok (TL= 60-80 cm), amelyek általában nem szerepelnek a halászati hozamokban.

A Balaton két medencéjében akusztikusan mért pillanatnyi busa biomassza rendkívüli mértékben szórt és átlagosan 297,7 ± 183,7 kg/ha volt (min-max: 27,6-839,5 kg/ha). Az átlagos biomassza csaknem 50 %-át a halászat által ugyancsak nem hasznosított, idősebb egyedek tették ki. A maximális értékek viszonylag kis területre koncentrálódtak, oda, ahol az állomány rajokba szerveződve vándorolt.

Az átlagos busabiomassza a nyugati medencében csaknem 30 %-kal volt alacsonyabb (235,4 ± 128,3 kg/ha, min-max: 43,8-479,1 kg/ha, CV=49 %), mint a keleti medencében, a különbség azonban nem volt szignifikáns. A nyugati medencében, a keleti medencéhez hasonlóan, a mért átlagos busabiomassza csaknem 50 %- át tette ki az állománynak a halászat által nem hasznosított, >140 cm testhosszúság feletti, populációja.

 

Jelen publikáció a magyar-lengyel kormányközi tudományos és technológiai együttműködés keretében, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap és a Komitet Badan Naukowych (Pl-7/03), valamint az FVM Halgazdálkodási Alap (21908/2005.) által nyújtott támogatással jött létre.

Programajánló

2020. szeptember 23., szerda - 2020. szeptember 24., csütörtök
Helyszín: NAIK - Halászati Kutatóintézet (HAKI) 5540 Szarvas Anna-liget utca 35.