Tógazdasági termelési mutatók régiók és üzemméret szerinti megoszlása

Bojtárné Lukácsik Mónika¹, Berzi-Nagy László², Tóth Flórián², Gyalog Gergő²

¹NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet, Budapest, Zsil. u. 3. bojtarne.lukacsik.monika[kukac]aki.naik.hu
²NAIK Halászati Kutatóintézet, Szarvas, Anna liget u. 35.

Kivonat

Bevezetés

A hazai tógazdasági termelési statisztikai mutatók az Agrárgazdasági Kutatóintézet által közölt éves lehalászási jelentés (AKI 2018) keretében állnak rendelkezésre a nyilvánosság számára. Ez a jelentés az összes jelentőlapot leadó (mintegy 380-390 db) tógazdasági üzemre vonatkozóan országosan, illetve regionálisan összesítve közöl adatokat a lehalászási eredményekről, a behelyezett tenyészanyagról, a felhasznált takarmányról, az alkalmazottak létszámáról, a tóterületről, a vízfelhasználásról, tavak átlagos mélységéről stb. A hazánkban alkalmazott termelési technológia jellemző mutatóira így csak az összesített adatok hányadosaként számolt átlagos hatékonysági indikátorok elérhetőek a jelentés alapján. Az országosan vagy regionálisan átlagolt mutatók azonban nem festenek pontos képet ágazati szintű elemzésekhez olyan technológiai indikátorokról, mint a hektáronkénti hozamok, vízfelhasználás, takarmányhasznosítási mutató (FCR), tömeggyarapodási hányados, egységnyi élőmunkára eső termelékenység stb. Annak, hogy az átlagok önmagukban nem tekinthetők megfelelő indikátornak, elsősorban azaz oka, hogy a jelentést leadó üzemeknek jelentős része nem végez konvencionális értelemben vett haltermelési tevékenységet, így a tóterületre vagy takarmányhasználatra vonatkozóan megadott adataik jelentősen torzítják a fent említett mutatókra számított átlagos értékeket. Az üzemek mintegy harmada például a jelentőlapot úgy tölti ki, hogy mindössze az üzemelő tóterületre ad meg adatot, a lehalászott és behelyezett anyagra nem. Ilyen üzemeknek az aggregátumokba vétele természetesen csökkenti az átlagos ágazati hozamokat, valamint az egyéb termelési intenzitást mérő mutatókat. Az elemzéseknél számolni kell azzal is, hogy számos olyan üzem van, amely a lehalászott anyagra ad meg adatot, ugyanakkor a behelyezett anyagra nem. Ezek mind az átlagos nettó hozamokra, mind a tömeggyarapodási hányadosra torzító hatással vannak. Számos olyan üzem is ad le jelentést – erre való kötelezettsége révén – amely gyaníthatóan elsősorban horgásztatási tevékenységet végez, hiszen magas hektáronkénti kihelyezés és takarmányozás mellett negatív nettó hozamok szerepelnek az adatok között.

Jelen tanulmánynak az a célja, hogy a fentebb részletezett ágazati átlagos mutatóknál pontosabb képet nyújtson a hazai tógazdasági technológiai mutatókról azáltal, hogy i) tisztított üzem szintű adatokból számolt indikátorokat mutat be; valamint ii) az átlag mellett más statisztikai mutatókat (medián, szóródás) is közöl, amelyekből jobban lehet következtetni a tipikus, konvencionális gazdálkodás mutatóira.

Anyag és módszer

Az üzem szintű információkat az Agrárgazdasági Kutatóintézet által az éves lehalászási jelentés keretében gyűjtött, és az egyes tógazdasági üzemektől a jelentőlapon benyújtott adatok szolgáltatták. Az egyes üzemekre vonatkozó adatokat az AKI adatkezelési szabályzatának megfelelően használtuk fel. A 2016-os évre vonatkozóan 393 db üzem közölt adatot a lehalászási jelentés keretében, 2017-re vonatkozóan pedig 380 db. A termelési hatékonysági indikátorok kalkulációjához azonban ezt a mintát jelentősen le kellett szűkíteni az alábbi kritériumok figyelembevételével:

• Hiányos jelentést leadó üzemek eltávolítása. Az üzemek egyharmada (2016-ban 142, 2017-ben pedig 123 üzem) nem közölt adatokat a lehalászott ponty mennyiségre és a behelyezett ponty tenyészanyag mennyiségére vonatkozóan.
• Az olyan üzemek kizárása, amelyeknél a közölt adatokból számolt mutatók túl magas vagy alacsony értéke hiteltelenné teszi az adatközlést.
• A konvencionális tógazdasági technológiától nagyon eltérő üzemek kizárása.

A fenti indokok miatti adatszűkítés következtében 2016-ra 122 üzem, 2017-re vonatkozóan pedig 118 üzem adatai álltak rendelkezésre a további elemzésre. A mintában így megmaradt elemek az összes hazai pontytermelésnek a 78 és 59 százalékát, a tóterületnek pedig a 65 és 54 százalékát képviselik 2016-ban, illetve 2017-ben.

Eredmények és értékelésük

A minta alapján az átlagos hazai halastavi bruttó pontyhozam 701, ill. 729 kg/ha volt 2016-ban, illetve 2017-ben. Ez magasabb az országos lehalászási jelentésből számolt átlagos pontyhozamnál, amely 660, ill. 606 kg/ha volt a vizsgált két évre. Az 1. táblázat alapján látható, hogy az országos medián pontyhozam magasabb az átlagnál, ami azt mutatja, hogy az üzemek jellemzően az átlagot jelölő 700-730 kg/ha körüli pontyhozamnál magasabb termelési intenzitással termelnek. A nagyobb tóterülettel rendelkező, és a mintában így nagyobb súllyal jelenlévő gazdaságok húzzák lefele az átlagot. Mindkét vizsgált évben jól látható, hogy a 200 hektárnál nagyobb üzemek az átlagosnál kisebb intenzitással, míg a kisebb üzemek az átlagosnál nagyobb intenzitással termelnek.

1. táblázat: Átlagos bruttó pontyhozamok üzemméret szerint

Az 1. ábrán látható boxplot jól vizualizálja, hogy a legkisebb˙ (<50 ha) üzemeknek mintegy 70-75 százaléka az átlagosnál magasabb hozamot ér el. A másik jól megfigyelhető tendencia az (és ez mind az interkvartilis terjedelemből, mind a teljes terjedelemből látható), hogy a nagyobb üzemek homogénebb csoportnak tekinthetők a termelési intenzitást figyelembe véve. A legkisebb üzemek ugyanakkor sokkal heterogénebbek az alkalmazott technológia tekintetében, és ezek között találhatók azok a gazdaságok, amelyek a legmagasabb hozamokat (2600-3300 kg/ha), illetve amelyek a legalacsonyabb hozamokat (260-300 kg/ha) érik el. 2016-ban 9, 2017-ben pedig 5 olyan gazdaság volt, amelynél a bruttó hozam meghaladta az 2000 kg/ha-t. Az 500 kg/ha alatti bruttó hozamot mutató gazdaságok száma 26, illetve 23 a két vizsgált évben. Ez alapján arra lehet következtetni, hogy a hazai tógazdaságok 19-21 %-a extenzív, 71-76 %-a fél-intenzív, míg 4-7 %-a intenzív termelési technológiát folytat.

1. ábra: Bruttó pontyhozamok eloszlása az üzemméret függvényében (2016-ban). A horizontális vonal az országos átlagot jelöli (701 kg/ha).

A nettó pontyhozamokat vizsgálva (2. táblázat) még látványosabb a különbség a 200 hektár alatti, illetve a 200 hektárnál nagyobb tóterülettel rendelkező gazdaságok termelési intenzitásában; az utóbbiak jóval alacsonyabb hozamokat eredményező technológiával termelnek.

2. táblázat: Átlagos nettó pontyhozamok üzemméret szerint

A különböző méretcsoportokra kalkulált takarmányértékesítési együtthatók azt mutatják, hogy az üzemméret és a takarmányozási hatékonyság között nincs tendenciózus összefüggés. Ezért ezeket az adatokat nem közöljük. A tömeggyarapodási hányados, valamint az üzemméret közötti kapcsolat vizsgálata során ugyanaz a törvényszerűség mutatható ki, ami a nettó hozamok esetén: a kisebb üzemek nagyobb tömeggyarapodást tudnak felmutatni (3. táblázat).

3. táblázat: Átlagos ponty tömeggyarapodási hányados üzemméret szerint

A vízfelhasználás hatékonyságát az 1 m³ felhasznált vízre jutó nettó ponty tömeggyarapodással fejezzük ki. Ennek országos átlaga 0,04 kg/m³. Ennek a mutatónak a reciproka az 1 kg ponty termeléséhez felhasznált vízmennyiség, ez 25 m³/kg körül van. Az üzemsoros adatok azt mutatják, hogy 200 hektár alatti üzemek az országos átlagnál nagyobb hatékonysággal használják a felszíni vizeket (0,1-0,2 kg/m³), míg a nagyobb üzemeknél ez a mutató 0,02-0,03 kg/m³ körül van.

Az üzemsoros adatokból számolt regionális átlagokat a 4. táblázat mutatja be. Az észak-magyarországi, a közép-magyarországi és a nyugat-dunántúli adatokból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, az alacsony mintaszám miatt. A négy nagy haltermelő régiót tekintve szembeötlő a különbség a völgyzárógátas tavak által dominált dél-dunántúli és közép-dunántúli akvakultúra, valamint a körtöltéses tavakból álló észak-alföldi és dél-alföldi tógazdálkodás között. Az alföldi üzemek nagyobbak, mind a tóterület, mind az alkalmazotti létszám tekintetében, mint a dunántúli gazdaságok. A hozamok (mind az átlagot, mind a mediánt tekintve) a dunántúli gazdaságokban magasabbak, az alföldi körtöltéses üzemek elmaradnak az országos átlagtól. Ez alátámasztja a hozamok és az üzemméret esetében tárgyalt negatív irányú kapcsolatot.

4. táblázat: A mintában lévő üzemek megoszlása régiónként (2016-os jelentés alapján)

Kulcsszavak: akvakultúra statisztika, átlagos hozam, medián hozam, üzemméret, regionális bontás

Irodalom

AKI [Agrárgazdasági Kutató Intézet] 2018. Lehalászási jelentés 1996-2017. XXIII. Évfolyam. URL: http://repo.aki.gov.hu/3176/

Az előadás anyaga PDF formátumban