Új stratégia a halak fajtajavításában - a lesőharcsa projekt bemutatása

Bercsényi Miklós¹, Kovács Gyula², Szabolcsi Zoltán¹, Orbán László⁴, Beliczky Gábor¹, Merth János¹, Havasi Máté¹, Gál Dénes², Nagy Gábor³, Benkő Lászlóné², Bogár Katalin², Mosonyi Gábor³, Diviki Sándor², Fazekas Gyöngyvér², Wéber Csaba²

¹Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely
²NAIK HAKI, Szarvas
³Aranyponty Zrt. Rétimajor
⁴Temasek LL, Szingapur

Kivonat

Az elmúlt néhány évtizedben a hagyományos szelekciós eljárások szinte mindegyikét alkalmazták a hazai és a nemzetközi halas fajtajavítási projektekben. Halaknál a projektek eredményességét – a többi gazdasági állathoz képest – segítette a magas utódszám. Jelentős nehézséget okozott viszont az, hogy az egyedi jelölés a hallárvák esetén nem volt megoldott. Ezért az olyan típusú teszteléseket, amelyek a különféle genotípusok együttes nevelésén alapultak, csak idősebb korosztályokkal kezdve lehetett végezni. Ugyanakkor az idősebb korosztályokkal végzett teszteléseknél komoly értékelési problémákat okozott, hogy a fiatal egyedeknek különböző környezeti előéletük volt, mivel a tesztelést megelőzően eltérő nevelési közegből származtak. Különös gondot jelent ez olyan fajoknál (pl. ponty), amelyek tenyész-technológiája tóhoz kötött, hiszen az egyes tavi környezetek között hatalmas különbségek lehetnek.

Az utolsó 6-8 évben az ágazat több szereplőjének együttműködésével sikerült olyan harcsatenyésztési módszereket kifejleszteni, amivel monokultúrában a 6-8 tonna/ha harcsa hozam már évről évre elérhető. A gazdaságokban termelési céllal szaporított lesőharcsa állományok gyakorlatilag vad genotípusúak. Hiányzik egy olyan szelektált, háziasított robusztus harcsafajta, ami az új technológia mellett még nyereségesebbé tenné a harcsatenyésztést.

A molekuláris genetikai módszerek mára elérték azt a fejlettséget, amivel akár sok ezer ivadék közül is nagy biztonsággal megállapítható, hogy adott egyed mely szülőpároktól származik. Ezért a DNS technológia felhasználásával új ivadéktesztelési stratégiát dolgoztunk ki. Ez azon alapul, hogy egy mesterségesen előállított óriási genetikai varianciájú ivadékcsoportot együtt nevelünk üzemi körülmények között. Egy, majd kétnyaras korban kiválasztjuk a legjobban és legrosszabbul teljesítő 1-1%-ot. Molekuláris markerek segítségével megkeressük ezek szüleit. Termelési célokra azokat a szülőpárokat használjuk fel, amelyek a legjobb utódokat eredményezték. Így a rendkívül időigényes szelekciós munka egy generációra rövidül. A 2017-es tenyésztési szezon során 4 külföldi és 2 hazai populációból származó ötven anyahal ivartermékeivel hoztuk létre az óriás varianciájú (pánmiktikus) ivadékcsoportot. A nagyszámú anyával történő szaporítás megkönnyítésére és az anyák harapásoktól való megóvására olyan rácshengereket fejlesztettünk, amikben a halak egymástól elkülönítve, nyugodtan tarthatók és jól szaporíthatók maradtak. Az új módszernek köszönhetően további sérüléseket okozó fizikai beavatkozásra, szájbevarrásra nem volt szükség.

Az ivadékokat jelenleg három zárt és két tavi rendszerben neveljük. A nevelés mellett reprezentáns mintákon challenge teszteket is végzünk. A következő évben nagy valószínűséggel tudni fogjuk, hogy milyen allélkombinációk adják a legjobb utódokat és azt milyen anyáktól várhatjuk.