Intenzív nevelésű és vad előéletű süllőanyáktól származó utódok tápraszoktatási eredményeinek összehasonlítása recirkulációs halnevelő rendszerben

Péter Géza1, Uroš Ljubobratović1, Molnár Zsuzsanna1, Jeney Galina1, Bársony Péter2, Rónyai András1

1Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézet, Szarvas
2Debreceni Egyetem, MÉK – Takarmány és Élelmiszer Biotechnológiai Tanszék, Debrecen

Kivonat

A haltenyésztésben a hozamnövelő módszerek közül a szelekciós munka képezi az egyik legjelentősebb feladatot. A süllő tekintetében kevés információ van arról, hogy egy kezdeti szelekciós tevékenység hogyan hat az utódok teljesítményére. A szakirodalomban közölt legtöbb tanulmány a reprodukciós paraméterek eltéréseit elemzi. Munkánk során arra voltunk kíváncsiak, hogy az első generációs (F0), intenzív nevelésű anyáktól származó utódok (INT) tápraszoktatási sikere hogyan változik a vad előéletű halak ivadékaihoz (VAD) képest.

A kísérlethez csoportonként négy ikrás és négy tejes anyahalat fejtünk le, majd négy nappal a kelést követően a táplálkozást megkezdő lárvákat két-két előnevelő tóba, 450 000 db/ha telepítési sűrűséggel helyeztük ki. Az ivadékokat az előnevelés hatodik hetében halásztuk le. A lehalászáskor mért átlagos testtömeg az INT csoport esetében 0,49 ± 0,064 g, míg a VAD halaknál 0,45 ± 0,062 g volt. A lehalászott állományból eltávolítottuk a kiugróan nagy egyedeket, majd a kísérleti állományt 6 db 250 liter űrtartalmú, fekete falú medencébe telepítettük 1500 db hal/medence népesítéssel.

A különböző előéletű anyáktól származó utódok teljesítményét háromszoros ismétlésben hasonlítottuk össze. Az „élő” eleség (fagyasztott árvaszúnyoglárva) arányát kétnaponta 25 %-kal csökkentettük, mellyel párhuzamosan a táp adagját ugyanennyivel növeltük, így a tizedik napon a halak már csak kizárólag nedves tápot fogyasztottak. Ekkor három csoportra válogattuk szét őket: 1. tápot rosszul fogyasztók; 2. tápot sikeresen fogyasztók; 3. kannibálok (ezeket a továbbnevelésből kivontuk). A tizedik nap után a tápot sikeresen fogyasztókat tovább neveltük egy tizenhárom napig tartó utószoktatási periódusban, melyben a nedves tápról a száraz tápra történő szoktatás eredményességét hasonlítottuk össze. Adatainkat független mintás t-próbával elemeztük, p≤0.05 szignifikancia szint mellett.

A szoktatás első tíz napja során a túlélési arány az INT csoportnál 79,2 ± 3,5 %, míg a VAD csoport egyedeinél 74,8 ± 2,7 % volt. A sikeresen nedves tápra áttért halak részaránya 68,1 ± 2,9 % (INT) és 57,8 ± 1,4 % (VAD) volt. A két érték között a különbség szignifikánsnak bizonyult és ez az utószoktatás befejezéséig megmaradt. A huszonhárom napos kísérlet végén a gazdaságosan tápra szoktatható halak részaránya – amelyek már az első tíz nap alatt átálltak tápfogyasztásra – 62,2 ± 2,2 % (INT) és 51,5 ± 2,1 % (VAD) volt. A halak növekedésében – INT 3,45±0,12 g; VAD 3,24 ± 0,13 g – nem találtunk statisztikailag kimutatható különbségeket. Eredményeink alapján megállapíthatjuk, hogy az anyák előélete jelentős hatással van az utódok teljesítményére; az intenzív nevelésű anyák ivadékai kedvezőbb hatásfokkal voltak tápra-szoktathatók, mint a vad származásúaké.

 

A munkát részben a Földművelésügyi Minisztérium által támogatott K+F+I, részben az AQUAEXCEL 2020 projekt finanszírozásával végeztük.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.