A természetesvízi halászat megszüntetésének következményei

Füstös Gábor

Kivonat

A balatoni halászattavalyi leállításával, majd megszüntetésével megszületett az a precedens, ami alapján bármikor, bármelyik vízen megszüntethető a halászat. Mindez azért különösen aktuális, mert jövőre jár le a haszonbérleti szerződések többsége, kiírásra kerülnek az új pályázatok – kézenfekvő helyzet a halászat további, egyszerű visszaszorítására. Azon túl, hogy a halászat a magyarság egyik ősmestersége, ennek lehetnekolyan következményei, amelyek a vizekre, a halállományra, a horgászatra, az idegenforgalomra egyaránt károsak.

A halászat megszüntetésének a legfontosabb kérdése az ökológiai hatás, hiszen ez befolyásolja leginkább a vízterület állapotát, és ezen keresztül az emberi hasznosítást. A domesztikáció szabályaia természeti rendszerekre is igazak, vagyis minél jobban beavatkozott már az ember a működésükbe, annál kevésbé vonulhat ki belőle! A természetesvizek és halállományuk esetében ez különösen igaz. Évszázadok óta a természetet, a természetes változásokat háttérbe szorítva, szinte kizárólag emberi érdekek mentén kezeljük természetes vizeinket. Átalakítottuk a partokat, nádasokat, elvettük az ívóhelyeket, lecsökkentettük a víz eltartóképességét, idegenhonos fajokat hoztunk, nem (csak) az élőhelynek megfelelő fajokat telepítettünk. Ezzel és eközben megváltoztattuk, (domesztikáltuk) a vizet és az egész halállományát.

A nagy természetes vizeken a halászat nem ellentétes a horgászattal, sőt a horgászati érdekeket kiszolgáló halgazdálkodásnak fontos eleme kell, hogy legyen. A horgászat önmagában nem képes a halállomány karbantartását elvégezni, csupán horgászattal lehetetlen a halgazdálkodás feladatait megoldani.Ebből adódóan a halászat megszüntetése a halállomány kedvezőtlen átalakulását okozhatja, az elmaradó busaszelekció akár az észak-amerikaihoz hasonló gradációt okozhat.Szükséges az ökológiai szemléletű halgazdálkodás, és ezen belül az idegenhonos fajok szelektáló halászata, amely csak egy eszköz, a megfelelő halállomány fenntartása érdekében.

Fontos kérdés még, hogy a halászat megszüntetése milyen hatással lesz a víz anyagforgalmára. Például a Balatonban a táplálékbázis olyan korlátot jelenthet, amelyet egyetlen halgazdálkodást érintő döntésnél sem szabad figyelmen kívül hagyni, és amíg az eltartóképesség kérdéseire a kutatók választ adnak, vagy a halászatot kell újraindítani, vagy a telepítéseket jelentősen mérsékelni. Különben a Balaton esetében az ökológiai változások látható jelei halpusztulások lehetnek, amelyekkel a természet a halállományt beállítja az eltartható szintre. Amit eddig a halászat vett ki, az elpusztul, rosszabb esetben az is, amit a halászat nem vett volna ki.

Az idegenforgalmat azonban a halászat leállítása sokkal közvetlenebbül is veszélyezteti. Megszűnhetnek a halra alapozott, halászathoz kapcsolódó rendezvények, problémássá válhat a vendéglátás. Ennek igényeit a halászat eddig sem volt képes maradéktalanul ellátni, eddig is az orvhalászok és a horgászok tették meg. De ezután már nem is lehet majd természetes vízből származó halat étlapon tartani, mert annak semmilyen legális forrása nem lesz! Halastavakból a gasztronómia haligénye nem pótolható, mert a minőség nem ugyanaz. A magyar halgasztronómia alapja nem a tógazdasági, hanem a természetes vízi hal!

Egy biztos, azzal, hogy a balatoni fogas hungarikum legyen, már nem kell foglalkozni, pedig megérdemelte volna…

 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.