Üzemi méretű barramundi (Lates calcarifer Bloch 1790) tenyésztés hazai tapasztalatai

Csorbai Balázs, Borbély Gyula

 Jászkiséri Haltermelő és Szolgáltató Kft.

Kivonat

A Jászkiséri Halas Kft. 1994 óta foglalkozik haltermeléssel. Az első években kizárólag extenzív körülmények között, halastavakban, polikultúrában termeltünk halat, majd folyamatos fejlesztések révén a félintenzív módszerek segítségével új fajokat is termelésbe vontunk (hibrid csíkos sügér, törpeharcsa fajok). 2009-ben megépítettük intenzív haltermelő rendszerünket, melyben a geotermális energia felhasználásával 2010 januárja óta termelünk barramundit.

A faj kiválasztásakor fontos volt számunkra, hogy a kiváló húsminőség mellett az intenzív termelési körülményeket jól bíró, de ökológia veszéllyel nem járó halat válasszunk. Mivel a barramundi 16 °C alatt elpusztul, illetve csak ivarváltást követően és sós vízen képes szaporodni, így a természetes vizek ökológia állapotára veszélyt nem jelent.

A faj hazai tenyésztéséi lehetőségeinek felmérését egy konzorcium keretében két egyetemmel (Debreceni Egyetem, Szent István Egyetem) valamint a Halászati és Öntözési Kutató Intézettel közösen végeztük. Ennek az együttműködésnek köszönhetően a termelés sikeresen elindult. A kezdeti nehézségeket követően a jászkiséri intenzív telepünkön három, egymástól független rendszerben (előnevelő, utónevelő, áruhal-nevelő rendszer) immár a 8. csoport halat neveljük. A legfontosabb termelési mutatók tekintetében sikerült elérni a legjobb áruhal-termelő rendszerek szintjét. A vízminőség a legtöbb paraméter esetében kiváló (O2, pH, NH4+, hőmérséklet), némely paraméterek esetében enyhén emelkedett (NO3-, NO2-), de a termelést érdemben nem befolyásolja. Fél év alatt a fél grammos halak körülbelül 85 %-a éri el az adaghal méretet (350-400 g), a takarmány együttható (FCR) elő- és utónevelésben 0,8, míg az áruhal (adagos méret) nevelésben 1-1,1. A megtermelt hal kiváló ízminőségű, melyet a vásárlói vélemények is igazolnak. A rendszer környezetterhelése az elvégzett akkreditált vízvizsgálatok alapján minimális.

 

A Projekt megvalósulását a Nemzeti Technológia Program TECH_09-A3-2009-0235 számú projektje (BARRA_09) támogatta.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.