Természetesvízi halgazdálkodás aspektusai

Bíró Péter

MTA Ökológiai Kutatóközpont, Balatoni Limnológiai Intézet, Tihany

Kivonat

A természetesvízi halgazdálkodás (halászat) hazai folyó és állóvizeinken nagy hagyományokkal rendelkezik, hiszen a magyarok ősfoglalkozásának egyike. Manapság már csak hagyományai maradtak, s gyakorlata eltűnőben van, illetve tavainkon és főleg folyóvizeinkben még folyik kisszerszámos halászat. A halászat módszertani fejlődését, a halgazdálkodás elemeit, céljait, eszközeit leginkább a Balaton halászatának történetében követhetjük nyomon. A hazai természetesvízi halászat főleg tapasztalatokon alapult. A XX. század első felében – különösen az angolszász irodalom: W.E. Ricker, Beverton & Holt, és sokan mások– a halállományok struktúrájával, dinamikáival és biológiai termőképességükkel kezdett foglalkozni, amelynek módszertana számos közleményben, esettanulmányban és könyvben jelent meg. A kvantitatív ökológia/hidrobiológia (halbiológia) az 1960-as évek végétől egyre jelentősebb mértékben nyert teret a tudományos kutatásban. Ezek tanulsága azt igazolta, hogy a természetes vizeken folytatott halászati tevékenységet az adott vízterek tényleges biológiai termelőképességéhez kell alakítani. Magyarországon a természetesvízi halászat és halgazdálkodás fejlesztése az 1970-80-as években szervezetten folyt. Az egyre sokrétűbb és egyre erősebb emberi hatások vizeink élővilágát (halfaunáját) jelentősen megváltoztatták, s ehhez járultak az új invazív fajok megjelenése, a betelepítések, tömeges halpusztulások, stb. Sok helyütt megszünt a halászat, módszerei feledésbe merültek. Ezzel párhuzamosan, a gazdasági halászat ellenében a horgászat iránt támasztott igény nagymértékben nőtt, de vizeink minőségének és élőviláguk átalakulásának következtében ezt a tevékenységet is szabályozni kell. Az ide vonatkozó alapismereteket számos módszertani könyv tárja elénk.

 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.