Fenntarthatósági kérdések az akvakultúrában

Gyalog Gergő, Gál Dénes és Váradi László

Halászati és Öntözési Kutatóintézet, Szarvas

Összefoglaló

Gyakran hangoztatott tény, hogy az akvakultúra a legdinamikusabban növekvő hústermelő szektor a világon az elmúlt 40 évet tekintve, évi 8.2 százalékos termelésbővüléssel. Az elmúlt 10 évben ezt a növekedést az intenzív technológiák térnyerésre jellemezte, nemcsak a fejlett országokban, hanem a nagy haltermelő ázsiai fejlődő országokban is. Ma már a világ akvakultúra termelésének 60 százalékát adót kínai haltermelés nagyobb része is kimeríti az intenzív gazdálkodás fogalmát (az évenkénti bruttó hozam >20 tonna/ha).  A hallisztet tartalmazó táppal való etetés elterjedése, a monokultúrás (és gyakran monoszex) állományok előtérbe kerülése, a tavi levegőztetés alkalmazása mind egy olyan agrotechnikai fejlődés elemei, amelyek lehetővé tették a tradicionális (integrált, polikultúrás) fél-extenzív/fél-intenzív tavi akvakultúra háttérbe szorítását és magas hozamok elérését.

A halak és egyéb vízi állatok termelése robbanásszerű növekedésének fenntarthatósága elé azonban komolyan gátat vet az erőforrások szűkössége, amely az ökológiai aggályok mellett a fenntarthatóság gazdasági és társadalmi aspektusait is befolyásolja különböző piaci vagy szabályozási folyamatokon keresztül. Ezen folyamatok eredményeként az akvakultúra növekedése évről évre lassuló tendenciát mutat nemzetközi statiszták szerint. Előadásunkban különös figyelmet fordítunk az intenzív takarmányozás által felvetett fenntarthatósági kérdésekre.

Az akvakultúra az elmúlt 10 évben 80 százalékkal nőtt volumenében, azonban az intenzív technológiák térnyerésével a haltakarmányok iránti igény ennél jóval nagyobb mértékben emelkedett. A magas fehérjetartalmú tápot igénylő fajok közül például a rákfélék termelése ez idő alatt 270 százalékkal, a harcsatermelés pedig 420 százalékkal nőtt. Ezzel szemben szintén ez idő alatt a halliszt és halolaj alapjául szolgáló, nem étkezési célú halfogás a világon körülbelül 10 százalékkal csökkent. A kereslet-kínálati viszonyok átrendeződésével a takarmányárakban jelentős emelkedés ment végbe (elsősorban a halliszt árak exponenciális növekedése miatt). Ez ugyan magasabb fajlagos (1 kg halhúsra jutó) termelési költségeket eredményez intenzív rendszerekben a kiegészítő takarmányozáson alapuló rendszerekhez viszonyítva, ám a háromszor magasabb hozam fele akkora fajlagos (1 kg halhúsra vetített) profit mellett magasabb hektáronkénti jövedelmet biztosít a termelőknek. Míg relatív tőkehiánynál a költség-arányos árbevétel szempontja lehet döntő a technológia megválasztásánál (vagyis 1 kg halhúsra jutó profit), addig napjaik erőforrás-szűkössége mellett (pl. egy főre jutó termőföld alacsony szintje Ázsiában) egyre inkább a hektáronkénti profit tűnik meghatározónak.

A táppal etetés ökológia értékelése is nézőpont kérdése. Ha egy hektárnyi rendszerre vetítjük, vitathatatlan, hogy az intenzív takarmányozás magasabb állománysűrűség mellett magasabb tápanyagterhelést jelent a környezetre. Ugyanakkor, ha a hal iránti rohamosan növekvő keresletet (növekvő népesség, illetve jövedelem) vesszük alapul, akkor 1 kg előállított haltermékre vetítve a táppal bevitt tápanyagok (N,P) hatékonyabban hasznosulnak, mint a trágyaként, állati vagy növényi melléktermékekként, házilag gyártott takarmányként, gabonaként bevitt tápanyagok esetében.

 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.