Fenntartható haltermelési technológiák – a SustainAqua projekt külföldi esettanulmányai

Kerepeczki Éva és Gál Dénes

Halászati és Öntözési Kutatóintézet, Szarvas

Kivonat

A SustainAqua nemzetközi kutatási együttműködési projekt, mely az akvakultúra fenntarthatóságának növelése érdekében, az európai édesvízi haltermelők számára nyújt szélesebb körű ismereteket (1) a gazdaságilag értékes termékek választékának bővítéséről, (2) a termékek minőségének javításáról és (3) a termelés produktivitásának növeléséről. Előadásunkban a lengyel, a holland, a dán és a svájci esettanulmányok tapasztalatait foglaljuk össze, melyek hazai körülmények között – innovatív módon – bővíthetik a haltermelők haszonvételi lehetőségeit.

A lengyelországi esettanulmány a hagyományos tavi haltermelés polikultúrás fejlesztési lehetőségeire irányult, új fajok bevonásával. A vizsgálatokba két rendszert vontak be: (a) polikultúrás halastavakat, amelyekben többféle fajösszetételt teszteltek, illetve (b) egy tórendszert, melyben hígtrágyát használtak egyedüli tápanyagforrásként, és különválasztották a zooplankton-termelést, a haltenyésztést és a lebegőanyagok kiülepítését. Ígéretes, extenzív tavakban jól tenyészthető fajnak bizonyult a lapátorrú tok (Polyodon spathula). A lengyel kísérletek eredeti bemutatóját, melyet felhasználunk az előadásunkban, M. Pilarczyk (Institute of Ichthiobiology and Aquaculture, Golysz) készítette.

Hollandiában egy tilápianevelő recirkulációs rendszer vízfelhasználásának, energiafogyasztásának és a környezeti terhelésének a csökkentését tűzték ki célul, új vízkezelő módszerek bevezetésével. A szén:nitrogén arány javításával növelték a denitrifikáló reaktor hatékonyságát, Geotube® szűrő beépítésével csökkentették az iszap mennyiségét és élőbevonat reaktor segítségével emelték a kivont tápanyagok arányát. A holland esettanulmány eredeti bemutatóját E. Eding és C. Martins (Wageningen University) készítették.

Dániában intenzív pisztrángtelepek környezeti terhelésének jelentős csökkentését tűzték ki célul, melyet a vízfelhasználás radikális, majd 80%-os mérséklésével és a használt víz vízinövényes tavakban való utótisztításával értek el. A dán esettanulmány eredeti bemutatója A. Jokumsen (Danish Institute for Fisheries Research) munkája.

Svájcban egy trópusi üvegházat létesítettek, mely egy gázelosztó telep hulladék hőjét hasznosítja. Kísérleteik során az intenzív tilápia-nevelést hidrokultúrás növénytermesztéssel és ráktenyésztéssel kapcsolták össze. A kísérleti rendszer gazdaságosságát az adja, hogy a fogyasztók hajlandóak a helyben előállított, kiváló minőségű termékekért a behozott áruk ellenértékének többszörösét fizetni. A svájci esettanulmány eredeti bemutatóját J. Hebb és P. Wyss (International Ecological Engineering Society) készítették.

 

A projekt megvalósítását az Európai Unió támogatta (COLL-T-2006-030384).

 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.