A téli horgásztatási szolgáltatás ökonometriai értékelése

Békefi Emese, Gyalog Gergő, Váradi László

Halászati és Öntözési Kutatóintézet, Szarvas

Kivonat

A halastavi gazdálkodás a környezettudatos gazdálkodás erősítésével, a környezetkímélő-környezetbarát haltermelési módszerek alkalmazásán keresztül hozzájárul a természeti értékek fennmaradásához, a környezeti állapot javulásához. A halastavak a termelési funkción túl igen fontos vizes élőhelyként és tájképet formáló elemként is szolgálnak, továbbá rekreációs célra is igénybe vehetők. A tógazdálkodás fejlesztésének új iránya a tevékenységek és bevételi források diverzifikálása, (vagyis a multi-funkcionalitásban rejlő lehetőségek kihasználása), melyek elsődleges hajtóereje a gazdasági és társadalmi fenntarthatóság javítása. Az előadásban a horgásztatási szolgáltatáshoz kapcsolódó értéket szeretnénk bemutatni, hiszen a horgásztatás és egyes a turizmushoz kapcsolt funkciók kielégítése a hazai halászati ágazat fejlesztésének egyik legfontosabb alapja a hazai halfogyasztás növelése mellett.

Amíg a haleladás és halfogyasztás a statisztikai eredmények és a fogyasztói felmérések alapján viszonylag könnyen becsülhetők, addig a halfogások és horgászjegyek piaci ára nem tükrözi teljes egészében a horgásztatás teljes gazdasági értékét. A természeti környezet és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások pénzbeli értékelésére azonban rendelkezésünkre állnak úgynevezett felfedett preferenciákon alapuló módszerek, amelyek a fogyasztók valós, már megtörtént cselekedetei alapján becsülik az értékelt tevékenység iránti keresletet, illetve annak értékét. Az úgynevezett „utazási költség módszer” azon a feltevésen alapul, hogy a rekreációs célpontok értéke kiszámítható azokból a költségekből, amelyeket az emberek az odalátogatás érdekében kifizetnek. A modell segítségével kikövetkeztethető egy horgásztó keresleti görbéje és a fogyasztói többlet, amely a horgásztatás, mint rekreációs tevékenység értékére mutat rá.

Előadásunkban az Aranyponty Zrt. Horgászcentrumának téli horgásztatási szolgáltatásnak értékelését kívánjuk bemutatni a fent említett ökonometriai módszer segítségével.

 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.